RázdMegABikát - Kezdő5.hu

Rázd meg a Bookot

Iratkozz fel
Bemutatkozás
A Kezdő5.hu egyik ősével állsz szemben :D
Friss kommentek
Rovatok
Archívum
Linkek

B csoport - 5. forduló
Írta: losvath 2011. okt. 19. 12:13

Keleten a Tiszaújváros múltheti sikere után lendületben maradt és otthon is győzelmet aratott, a még mindig nyeretlen DEAC ellen. A Baja ismét hozta a kötelező hazait, ezúttal az újonc Szerencs volt az áldozat,  a Törökbálint pedig a Kaszások pályáján szenvedett meg makulátlan mérlegének megtartásáért. A Tarján a vártnál simábban tudott győzni a Nagykőrös pályáján, míg a "szomszédban" egy szoros meccsen szenvedett vereséget a Vásárhely a Kecskemét fiatal legénységétől.

A nyugati csoportban a Nagykanizsa "ijesztő" kezdés után érvényre juttatta a papírformát a Sárvár ellen. A Győr váratlanul biztos győzelmet aratott a Kozármisleny otthonában, s a Pécsett "repülőrajttal" indító, s ott diadalmaskodó Bonyhádra is ugyanez vonatkozik. A TF egy küzdelmes, "védekezős" meccsen verte a Honvédot, a Veszprém érdi vendégjátéka pedig bőséges ponttermést, s a papírformának megfelelően vendégsikert hozott. Lássuk a történteket részletesen.

Elolvasom »

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

B csoport - 4. forduló
Írta: losvath 2011. okt. 11. 16:00

Keleten két veretlen (MTK Törökbálint, Eger) és két nyeretlen (Szerencs, DEAC) csapat maradt a hétvégi forduló után, míg a Tiszaújváros megszerezte idei első győzelmét a Kaszások otthonában. A Baja továbbra is képtelen idegenben meccset nyerni, a Kecskemét egymás után másodszor aratott nagyarányú győzelmet, a Nagykőrösnek majdnem sikerült a bravúr idegenben, a Salgótarján pedig úgy látszik a kezdeti botlás után rátalált a helyes útra.

Nyugaton a SMAFC nagyobb megerőltetés nélkül verte az érdi együttest. A várt nagy csatát hozta a győriek veszprémi vendégjátéka, de a hazaiak meg tudták őrizni makulátlan mérlegüket. A légiósát nélkülöző Nagykanizsa a vártnál nehezebben fektette két vállra a MAFC-Újbuda csapatát Budapesten. Bonyhádon nagyon egyoldalú meccset láthattak a nézők, nem úgy Kozármislenyben, ahol fordulatos mérkőzésen tudott diadalmaskodni a hazai együttes. A forduló legizgalmasabb összecsapását azonban Budapesten rendezték, a PEAC Dózsa György úti látogatása elképesztő végjátékot hozott.

Elolvasom »

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Hanga Ádám naplója (vol. 26)
Írta: zsiveragabor 2011. okt. 10. 21:50

Tegnap kora délután életem első hivatalos ACB mérkőzését játszottam az Assignia Manresa mezében, ami igencsak jó érzés volt, bár őszintén megvallva a felkészülési meccsek során már tudtam szokni ezt a közeget valamelyest. Ez volt az első igazi tétmeccs, a felkészülési találkozók pedig arra szolgáltak, hogy ne rögtön itt kelljen kezdenünk az éles szereplést, ennek úgy gondolom, szépen meg is volt a pozitív eredménye. Nagyon fontos, hogy nyerni tudtunk, szerintem mind a csapat, mind pedig a játékosok, valamint a klub szempontjából nagy löketet adhat ez a siker, amit a Joventut Badalona ellen arattunk. A tegnapi ellenfelünk egyébként egy elég jó csapatnak számít, ezért is külön értékes ez a diadal.

A saját játékomat illetően sosem mondhatom azt, hogy elégedett lennék, most is ez a helyzet, hiszen voltak ugyan jó megmozdulásaim a mérkőzés folyamán, de ettől függetlenül még mindig sok az eladott labdám. Mindenféleképpen le kellene ezt redukálnom és akkor, ha ez sikerül, egy nagyot lépnék előre, ez alkalommal is próbáltam mindent megtenni, reméljük, hogy a folytatásban még jobb lesz a helyzet. Védekezésben nagyon nagy kihívást jelentett őket fogni, de úgy vélem, a második félidőben olyan teljesítményt nyújtottunk ezen a téren, ami gyakorlatilag a győzelmünket eredményezte.

Elolvasom »


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Indul az NB I 2011/2012-es idénye!
Írta: adyno21 2011. okt. 8. 12:00

Talán még van olyan pontja a szolnoki Tiszaligeti Sportcsarnoknak, ahol még ragad a parkett a bajnoki cím ünnepléséhez elengedhetetlen pezsgőtől. Több hónap telt el azóta, mégis élénken él emlékezetünkben. Október 8-án kezdetét veszi a férfi NBI A-csoportjának 2011/2012-es szezonja. Új év kezdődik, hisz a kosarasok naptára másként van beosztva, mint más sportágak szerelmeseié. Jönnek a hazai derbik, távoli túrák, találkozások olyan ismerősökkel, akikkel a csarnokban minden hétvégén találkozunk. Nehezen telt el az uborkaszezon, de most már végérvényesen nyakunkon a szezonkezdet. Ennek kapcsán beharangozónkban szót ejtünk a csapatokat érintő fontosabb eseményekről, pár mondatban esélyt latolgatunk, hangolódunk. Vigyázat! Feldobás következik!

Elolvasom »

 
 
5 (2)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Beharangozó: NB I B - 4. forduló
Írta: losvath 2011. okt. 7. 10:05

Nincs megállás a B csoportban sem, a hétvégén újabb fordulóra kerül sor második vonalban. Nézzük mi várható az előttünk álló hétvégén.


Elolvasom »

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Hanga Ádám naplója (vol. 25)
Írta: zsiveragabor 2011. okt. 6. 16:25

A legutóbbi naplóbejegyzésem óta egy edzőmérkőzést játszottunk, amit az utolsónak terveztünk erre a felkészülési időszakra, ám végül az utolsó előtti lett belőle. Az elmúlt héten hétfőn szünetet kaptunk, mivel az előtte való napon játszottunk a Badalona ellen, majd kedden és szerdán két-két edzés szerepelt a programunkban. Ezek a szokásos módon mentek, annyi különbséggel, hogy mostantól már mindig délelőtt vannak a kemény csapatedzések, készülve arra, hogy a meccseink többsége fél egy – egy óra tájékán kezdődik majd az alapszakasz során, a délutánokon pedig a bokaragasztást nem igénylő dobó és taktikai jellegű tréningek jöttek, jönnek. Csütörtökön következett a regeneráló nap, ami újra úszásból, vízben futásból és hasonló jellegű gyakorlatokból állt, délután pedig szabad volt a terem, opcionálisan birtokba vehettük. Aki akart, végezhetett dobóedzés, én például így tettem, a különedzőnk volt ebben a segítségemre, ő specifikusan a dobásokért és ezekért a tréningekért felel. Pénteken délelőtt megint volt egy kemény edzésünk, majd délután egy dobóedzés jellegű tréning következett. Szombaton még dolgoztunk kicsit a teremben, a következő napi mérkőzésre készülvén átnéztük a játékainkat, gyorsindításos feladatokat hajtottunk végre, egy pörgős, de rövidebb edzésünk volt. Délután háromkor Murcia felé vettük az irányt, egy nyolc óra hosszú buszút után mérkőztünk meg a hazai ACB-s alakulattal.

Elolvasom »

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Hazafiak - Interjú Hosszú Gegellyel
Írta: losvath 2011. okt. 5. 13:22

A nyár egyik meglepetése volt, hogy a bajai születésű triplagyáros hat év után elhagyta a PVSK gárdáját és a B csoportban talált magának csapatot. A nagy tehetségnek tartott, ám az A csoportba igazán berobbanni nem tudó Puska most hazatért szülővárosába és a bácskai csapat sikereiért küzd az idei szezonban. A váltás okairól, eddigi pályafutásáról, terveiről és többek között testvéréről (Hosszú Katinka, világbajnok úszónő) beszélgettünk a halászlé (egyik) fellegvárában.

Édesapád révén (Hosszú István 173-szoros válogatott bedobó) szinte beleszülettél a sportágba, de mégis hogyan kerültél először kapcsolatba a kosárlabdával?

Így van, édesapám által ismerkedtem meg vele, kiskoromban sokszor vitt el az edzéseire, ott játszottam a lelátón a csapattársai gyerekeivel, gyakorlatilag a pálya mellett nőttem fel. A meccsek hangulata már akkor megfogott.

Elolvasom »

 
 
5 (2)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

NB I B - 3. forduló
Írta: zsiveragabor 2011. okt. 4. 12:52

A múlt hét végén folytatódtak a másodosztály küzdelmei. Az egriek szerencsi vendégjátéka ugyan elmaradt, de így is akadt érdekesség bőven. Keleten a kecskemétiek "Puszta kézzel" arattak fölényes győzelmet Tiszaújvárosban, a mezőnyből hibátlanul dobó Hartvich vezetésével Debrecenben nyert a Salgótarján, a Baja pedig félidőbeli 12 pontos hátrányból a szünet után harcolt ki magának 12 pontos győzelmet. Nyugaton boldogok a baranyaiak. Az újonc Pécs igazi bravúrt végrehajtva a SMAFC ellen is megőrizte veretlenségét, a Kozármisleny pedig egy egypontos derbit nyert meg. A Győr remek meccsen fektette két vállra a Bonyhádot, a Nagykanizsa pedig "kiütötte a TF csapatát. Lássuk a részleteket!

Elolvasom »


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Beharangozó: NB I B - 3. forduló
Írta: zsiveragabor 2011. szept. 30. 13:21

Lassan kezdenek kirajzolódni az erővonalak a férfi másodosztályban, ahol a hét végén már a harmadik fordulót rendezik – több igen érdekesnek ígérkező összecsapással - mind keleten, mind pedig nyugaton.

Keleten pénteken két nyeretlen csapat találkozójával indul a harmadik kör (Tiszaújvárosi Tisza TV-Phoenix KK – Kecskeméti Főiskola). A fiatal, lendületes kecskemétiekkel szemben a hazai pálya előnye mellett az lehet a borsodi alakulat fórja, hogy talán jobban játékban vannak, mint ellenfelük. A tiszaújvárosiak ugyanis már két bajnokin vannak túl, a kecskeméti fiataloknak csak egy meccsük volt.

Elolvasom »

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Út - Törő - Interjú Golomán Györggyel!
Írta: adyno21 2011. szept. 29. 22:35

A körmendi utánpótlás legjobb magasemberével beszélgettem. 15 éves kora ellenére már felnőtt, profi módon gondolkozik, tudja, hogy mit akar és azért mit kell tennie. Hogy mekkora ígéret, arra ékes bizonyíték, hogy az eurohopes.com Európa legjobb 1996-ban született játékosai között tartja számon, a 14. helyen. A nyáron rendezett U16-os B-csoportos Európa-bajnokságon a magyar csapat egyik legjobb játékosa volt, 8,8 pontot (59%-os pontossággal) és 4,7 lepattanót átlagolt. Golomán Györggyel készített interjúmat a továbbiakban olvashatjátok!

Elolvasom »

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Hanga Ádám naplója (vol. 24)
Írta: zsiveragabor 2011. szept. 28. 12:18

Egy újabb tartalmas hét áll mögöttem, úgyhogy most is bőven van miről beszámolnom nektek, otthonaiknak. Az utóbbi napokban két edzőmeccset játszottunk, ezek közül az előbbit az Alicante ellen, ami az első olyan mérkőzésem volt, mikor kicsit többet volt nálam a labda és több lehetőségem volt kreálni a játékokat. Sok egy-egyet, illetve kettő-kettőt kezdeményezhettem, úgyhogy mindenféleképpen jó volt számomra ez a derbi, arról nem is beszélve, hogy 20 ponttal nyeretünk. Azért is örömteli ez a viszonylag nagyarányú siker, mert az Alicante közvetlen riválisunk lehet az ACB-ben, az utolsó 6-8 csapat körülbelül ugyanolyan képességű, ettől függetlenül ez csak egy felkészülési találkozó volt, tehát olyan nagy következtetést nem kell belőle levonni. Jó csapatuk van nekik is, de még össze kell érniük. Egyébként tényleg nagyon jól játszottunk, a második félidőben tudtunk igazán felülkerekedni, akkor összeszedtük a védekezésünket és ezen múlott a sikerünk.

Elolvasom »

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

B csoport - 2. hét
Írta: losvath 2011. szept. 26. 22:25

A hét végén folytatódtak a másodosztály küzdelmei, nem is akármilyen találkozókkal. Akadt majd 50 pontos győzelem, de volt ahol, mindössze egy egység döntötte el a győztes kilétét. Voltak, akik bemutatkoztak új csapatukban, mégpedig nem is akárhogyan. Mindent összevetve, ismét egy remek fordulót hagytunk magunk mögött. Lássuk akkor részletesen, hogy is alakultak a dolgok!

Elolvasom »

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

B csoport - 1. hét
Írta: losvath 2011. szept. 23. 11:41

Az elmúlt héten megkezdődtek az NB 1 B csoportjának küzdelmei, így lássuk most mi történt az első körben. Míg nyugaton teljes fordulót rendeztek, addig keleten mindössze három mérkőzést játszottak le, szoros eredményekkel, de igazán nagy meglepetések nélkül.

Elolvasom »


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Hazafiak - Interjú Hendlein Rolanddal
Írta: zsiveragabor 2011. szept. 21. 15:02

A Kaposvárról indult, ma már az Albacomp gárdájánál pattogtató Hendlein Roland volt rovatunk legújabb főszereplője. A hármas-négyes poszton bevethető játékos gőzerővel készül az új szezonra arra, és hogy megmutassa, képes azon a szinten kosárlabdázni, mint tette azt egy-két évvel korábban a sérülései előtt. A remek hozzáállású fiatal sportemberrel egy hosszabb lélegzetvételű interjút készítettünk.

Hogyan kerültél a sportág közelébe?

Az egész kosárlabda-pályafutásom úgy kezdődött, hogy 14 évesen Halmai Balázshoz mentem el egy nyári táborba és ott ott tetszett meg ez a játék. Később kerültem csak el Kaposváron szervezett körülmények közé játszani, ahol a helyi kadett csapatban folytattam, majd ifi, illetve junior korosztályos szereplések következtek, végül szépen lassan a felnőtt csapatnál kötöttem ki.

Elolvasom »

 
 
5 (2)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Messziről jött hősök - Stanley Ocitti
Írta: adyno21 2011. szept. 20. 8:02

Csak a nyugati országrészben pattogtatott hazánkban. A Dombóvárban kezdett, később bajnoki ezüstöt nyert a Körmenddel, végül a Falco-ban is megfordult pár mérkőzés erejéig. Első két állomáshelyén nagyon megszerették a szurkolók. Hogy miért? Elképesztően közvetlen, barátságos ember. Mély hangját, mely tiszteletet parancsol, széles mosolya egyből kompenzálja azok felé, akiket szeret. Egy olyan játékos, aki sérülése ellenére is játszott, hogy csapatát segítse. Ma egy vajkezű erőcsatárral készült interjút olvashattok.

Elolvasom »

 
 
5 (2)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Hanga Ádám naplója (vol. 23)
Írta: zsiveragabor 2011. szept. 19. 19:43

Visszatérve a megszokott kerékvágásba, most időben tudok jelentkezni nálatok, hiszen a napokban már megoldódott az internet-kérdés a lakásomban. Először mesélnék nektek az elmúlt hetemről, majd több dologra is kitérnék, amik nem feltétlenül csak velem kapcsolatosak, de úgy hiszem, sokatokat érdekelhet.

Borzasztóan kemény egy hét áll mögöttünk, hiszen múlthét vasárnap mentünk edzőtáborozni Andorrába, ahol gyakorlatilag ugyanabban az ütemben tréningeztünk, ahogy a hétköznapi, manresai gyakorlások alkalmával is, tehát 9 és 9:30 között kezdtük a reggeli munkát, amit olyan 13:30 tájékán fejeztünk be. Ezek általában konditermi edzésekkel kezdődtek, majd videózást, végül pedig a teremben léptük le a figuráinkat, illetve egy kondicionális benti edzéssel zártuk ezt a négyórás periódust. Itt természetesen nem állt meg a napi menet, az esti tréning 17:30 – 18:00 között vette kezdetét, az nagyjából két órát tartott. Hétfőn, kedden így nézett ki a felállás, szerdán csak délután volt edzés, majd csütörtökön és pénteken megcseréltük a dolgokat, tehát délelőtt volt az úgymond csapatedzés, délután pedig a hajtós, kondicionáló tréning. Ezt azzal indokolták az edzőink, hogy mivel vasárnapokon dél környékén fogjuk játszani a mérkőzéseink többségét, ezért szoknia kellene a szervezetünknek, hogy délelőtt, dél körül is képesek legyünk a maximális koncentrációra. Kaptunk két és fél nap „szabadságot” a visszautazás után, ami leginkább pihenéssel telt. A csapattal elmentünk együtt vacsorázni, majd szombaton és vasárnap is átruccantunk Barcelonába, de semmi különlegeset nem csináltunk ott - igazából olyan volt, mint amikor Fehérvárról Pestre felugrottunk még a régi társakkal -, körbenéztünk, ebédeltünk és mentünk is vissza Manresába.

Elolvasom »

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Rajtol a B csoport!
Írta: losvath 2011. szept. 16. 20:46

Három mérkőzéssel megkezdődnek ma az NB 1 B csoportjának küzdelmei, ezért egy kicsit nagyobb lélegzetvételű szösszenetben összefoglaljuk, hogy mi várható idén a második vonalban.

A tavalyi bajnok Jászberény vállalta az A csoportos indulást (bár a B csoportba is adtak be nevezést, biztos, ami biztos alapon), így az ő ”helyükre került” a kieső Salgótarján, akiket tavaly előtt is csak a Debrecen pénzügyi gondjai és idény közbeni visszalépése mentettek meg a kipottyanástól. A pénz sajnos itt is nagy úr, így az előző évekhez képest jóval több csapat nem vállalta az indulást, viszont majdhogynem rekordszámú újoncot avatunk az előttünk álló szezonban. A Pápa, Fehérvár, Cegléd, Nagykálló, Budafok alkotta ötösfogattal egyaránt anyagi gondok miatt nem találkozhatunk idén, de az NB II négyes döntőjébe jutott gárdák mind vállalták a szereplést, így immár Szerencsen, Érden (Treff), Nagykőrösön és Pécsett – az A csoport után a B-ben is – rendeznek NB 1-es mérkőzéseket.

Elolvasom »

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Út-Törő - Interjú Mohácsi Mátéval (vol. 2)
Írta: zsiveragabor 2011. szept. 16. 12:38

Ezen a nyáron a magyar férfi Universiade válogatott részt vehetett a főiskolás olimpiának is tartott rendezvény idei kiírásában. A jeles esemény a több, mint 10 millió lakosú Shenzhenben került megrendezésre, Kínában. A válogatottban szereplő fiatal reménységeink igen értékes tapasztalatokat szerezhettek a háromhetes túra alatt, amelyen a lejátszott 8 mérkőzésen méltón helyt tudtak állni és a Távol-Keleten is öregbíteni tudták a magyar kosárlabda hírnevét. Az eseményről Mohácsi Mátéval, a válogatott és a Marso-Vagép NYKK fiatal tehetségével beszélgettünk:

Elolvasom »

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Hanga Ádám naplója (vol. 22)
Írta: zsiveragabor 2011. szept. 15. 14:25

Rendhagyó módon csak két hét elteltével jelentkezem, ami azért történt így, mert még mindig nincs internet a lakásomban, de ez a probléma innentől megoldódik, tehát a megszokott időben jelentkezem legközelebb és remélhetőleg ez sokáig így is lesz. Igyekezlek is kárpótolni benneteket a hosszú szünet miatt, bőven van mesélni valóm az utóbbi két hét eseményeiről, úgyhogy készüljetek fel!

Az itteni edzések nagyon nagyon kemények, taktikailag azért más jellegű az egész felkészítés, számos olyan húzás van, amik konkrétan erre a ligára jellemzőek, nem véletlenül mondják tehát, hogy „van, ami ebben a bajnokságban úgy van, a másik pontvadászatban meg így van”. Itt, ha védekezésben váltás történik, utána sem lehet igazán egy-egyet kezdeményezni, mert annyira jó a segítés. Minden helyzetre van külön szisztéma – milyen lépést milyen reakció kell, hogy kövessen. Ezek mindenféleképpen különböznek attól, amit eddig megszoktam az edzéseken otthon, illetve az is merőben eltér, ahogy a délelőtti tréningek fel vannak építve. Általában 9:30-ra megyünk a konditerembe, ott egy órát erősítünk, majd bemegyünk a terembe, azt követően pedig videózás, taktikai felkészítés történik. Átnézzük a figuráinkat, elemezzük, hogy miket hibáztunk el a korábbi mérkőzéseken, majd egy dobóedzéses szakasz után 12:30 – 1 óra között végzünk, rendkívül hosszú tehát maga a reggeli tréning. Délután vannak az úgymond csapat-jellegű edzések, délelőtt van még a programban egy kis cardio-edzés, futás, minden tekintetben nagyon kemény ez a fajta felkészítés.

Elolvasom »

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Hanga Ádám naplója (vol. 21)
Írta: zsiveragabor 2011. szept. 2. 4:33

Üdvözöllek benneteket Manresából, Spanyolországból, most jelentkezem először a kiköltözésem óta és ezúton is elnézést kérek a szokásosnál későbbi bejegyzésem miatt, ám sajnos még nincsen internet az itteni lakásomban. Csütörtökön délután érkeztem meg ide, egy kicsit hosszabb utazás után, mint ahogyan azt elterveztem. A repülőjárattal Varsóban kellett átszállnom, aznap délután már el is tudtam foglalni a szállásomat, illetve próbáltunk minden olyan dolgot beszerezni, elintézni, amire szükségem lesz a mindennapokban. Pénteken reggel egy komplex vizsgálaton estem át, ami gyakorlatilag ugyanaz volt, mint a júniusi itteni látogatásom alkalmával. Futópadon kellett futnom, különböző méreteket vettek le rólam, tehát átmentem még egyszer az akkori procedúrán. Délután folytatódott az ügyintézés, például internet, TV beköttetése, de az előbbire úgy néz ki, még várnom kell egy hetet. Ezt követően jött az ismerkedés az új csapattársaimmal, nagyon jófejek a srácok, mindannyian remekül fogadtak engem. Bemutatták nekem a csapatot, a csapatkapitánytól kezdve a segédedzőn át a vezetőedzőig mindenkivel leültem beszélni. Aztán egy laptopos vetítés segítségével megmutatták a gárda alapszisztémáit, illetve felfogását abban a tekintetben, hogy mit próbálnak, szeretnének játszani, valamint azt, mik az elképzelések – ez számomra mind nagyon érdekes tapasztalat volt.

Elolvasom »

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Régebbiek | Végére »